Reggel hat körül keltem. A lépcsőn lefelé találkoztam a szomszédunkkal, Gergővel. Ő egy angoltanár, aki nagyon szeret beszélgetni. Noha nem találkozunk sűrűn, amikor összefutunk, mindig jókat dumálunk. Elmesélte, hogy ismerte az egyik tanárom, Körmendy tanár úrat. Jó barátok voltak, de mióta Körmendy tanár úr elköltözött, nem tartják a kapcsolatot. Sajnos elég fáradt voltam, így másra nemigen emlékszem a beszélgetésből. Gergő elkísért a templomig. A templom előtt gyülekezett az osztályom. Elköszöntem Gergőtől, és odamentem az osztályfőnökömhöz, Pácz tanár úrhoz. Nem sokkal ezután bementünk a templomba elpróbálni a pásztorjátékot. Miután átöltöztünk, Körmendy tanár úr odaadta az egyetemes könyörgést. Próba után kipakoltuk a székeket (ahogy azt szoktuk :D), majd beültünk a fűtött padokba. Nem sokára kezdődött a mise. Az első sorban ültem, balomon Sz. B. jobbomon B. R. és N. V. M. A misét a vezetőség kezdte egy beszéddel. Hamar eljött az adóztatás, úgyhogy a sekrestyébe mentünk felvenni a jelmezünket. Noha én már át voltam öltözve, a többiekkel beszélgettem. Nem sokra rá elkezdődött az előadás. Noha sok hibát vétettem, szerintem jól sikerült. Remegtem, ugráltam, nevettem az adrenalintól, amikor nem voltam a színpadon, de a porondon az izgalmamat a közönség elől sikerült elrejtenem. Az előadás után vastapsot kaptunk! Az osztályfőnök egy gyors beszédet mondott, aztán indulhattunk haza. Gyorsan hazaértem: Battyhányról a Moszkvára, onnan busszal haza. Otthon gameltem, és zenét hallgattam naggggyon hangosan (attól féltem, hogy szólni fog miatta a szomszéd). Noha örültem a szünetnek, a délután elég unalmas volt. Édesanyám hozott haza kínai ételt, bambuszos tésztát, ami finom volt, de hamar eltömött, így csak a felét tudtam megenni.
Ez a nap eléggé unalmasan indult. Ebéd után azt mondtam a szüleimnek, hogy menjünk el a raktárba, mert van ott egy rakás társasjáték, amit tavaly készítettünk elő a Mikulásgyárnak, de akkor kifutottunk az időből. Amikor beültünk az autóba, egy checkengine gyulladt ki a műszerfalon. Kiderült, hogy a generátor elromlott. Sikerült eljutnunk a raktárhoz, ahol átszálltunk apám céges autójába, egy 2006-os Iveco Daily-be. Ez volt az egyetlen háromszemélyes autó a raktárnál. Sajnos karácsony környékén egyetlen autószerviz sincs nyitva, így napokig a 3,5 tonnás Iveco-t kell majd használnunk. A Mikulásgyárban leadtuk a társasjátékokat, és kaptunk ajándékba egy CD-t. Kicsit szomorú voltam, mert odaadunk egy olyan játékot is, ami kisgyerekkorom egyik kedvence volt, de megnyugtat a tudat, hogy jó helyre került. Olyan helyre, ahol nemcsak porosodni fog.
Későn keltem fel, és egész nap az egyik régi osztálytársammal (akinek Busi a beceneve) videójátékoztam, akivel az első iskolámban voltunk osztálytársak. Régen legjobb barátok voltunk, és bár még mindig jól kijövünk egymással, érzem, hogy mindketten sokat változtunk, és már nem ugyanazok az érdeklődési köreink. Ennek ellenére nagyon jó érzés volt újra együtt játszani vele. Mondtam neki, hogy jöjjön el hozzánk a téli szünetben, de azt mondta, hogy sok terve van télre, úgyhogy szerinte tavasszal nagyobb az esélye, hogy találkozni tudunk. És elkezdett a hó huldogálni. De mintha mindegy volna, el is állt. Így bár szerettem volna sétálni egyet a hóesésben, mire elkezdtem készülődni, már el is állt, így végül nem mentem ki. Este megnéztem egy videót két magyar politikusról, Magyar Péterről és Fülöp Attiláról, akik egymással „macskaharcba” keveredtek. Ez nem vita volt, csak egy macskaharc. Elég szomorúvá tett, hogy ilyen állapotban van a magyar politika. A saját lelki békém érdekében nem szeretném részletesebben kifejteni a véleményemet erről.
Hajnalban hagytam abba a videó nézését. Unalmas volt, úgyhogy el is aludtam közben. Hajnali 3-kor ébredtem fel, akkor kapcsoltam ki. Emiatt megint elég későn keltem fel. A szüleim reggel elmentek a piacra, később édesapám elvitte az autót a szerelőhöz. A javításra csak januárban kerül majd sor. Délelőtt gitároztam, miközben édesanyám a konyhában dolgozott. A nap nagy részét a számítógép előtt töltöttem. Sajnos lehet, hogy megfáztam, mert kicsit fáj a torkom és folyik az orrom, de egyelőre nem vészes. Remélem, nem leszek beteg szenteste előtt. Emellett a gyomrom is elrontottam.
Miután felébredtem, elkezdtem játszani. Nem sokkal később feldíszítettük a karácsonyfát, majd ebédeltünk. Délutáni pihenés után a nappaliban vacsoráztunk. Ott ritkán szoktunk enni, csak ünnepekkor. Ezután ajándékot cseréltünk a szüleimmel. Egy basszusgitárt kaptam állvánnyal és erősítővel. Sajnos megtudtam egy sötét titkot, ami nagyon megviselt. Nagyon csalódtam az egyik családtagomban. Ez teljesen elrontotta a hangulatomat, és tönkretette az ünnepi érzést. Emiatt korán lefeküdtem, így nem tudtam elmenni az éjféli misére, pedig szerettem volna.
Miután felébredtem, bundás kenyeret ettem, és azonnal elindultunk a nagyszüleimhez, hogy megünnepeljük a karácsonyt. Számunkra ez az igazi családi karácsony. Ott voltak a keresztszüleim és az unokatestvéreim is. Ebédeltünk, és bár az étel nagyon finom volt, nem voltam igazán éhes a bundás kenyér miatt. Ezután megajándékoztuk egymást. (Igazából a basszusgitáromat is ezen a napon kaptam meg. A családból mindenki beleadott egy kicsit az árba. Az erősítőt a szüleimtől kaptam, így azt tegnap adtűk oda. Az állványt pedig majd 27-én kapom meg anyukám egyik barátjától.)
Nem csináltam sok mindent. Csak feküdtem az ágyon, és Busival játszottam. A napom eléggé semleges volt.
Reggel észrevettem, hogy megint elrontottam a gyomromat. Vettem be széntablettát. Ezután Sződligetre mentünk, hogy meglátogassuk anyukám egykori kolléganőjét és legjobb barátnőjének családját. Van egy fia, aki körülbelül egykorú velem, és vele kellett időt töltenem. Régen jól kijöttünk, de már nem nagyon tartom vele a kapcsolatot. Ennek az az oka, hogy sokat megváltozott. Elkezdte az embereket a cipőjük alapján megítélni, a fasizmust és Hitlert dicsőíti, és gyakran mond cigányellenes és rasszista dolgokat. Szerencsére az apja nagyon okos ember, és vele jó beszélgetésem volt. Sajnos ottlétem alatt hasmenésem is volt. Megkaptam a gitárállványt, és este elindultunk haza.
Ez a nap is unalmasan indult. Busival játszottam, majd ebédeltem, aztán megint vele játszottam. Délután el akartam menni egy boltba, ami kifejezetten zenekaros termékeket árul, de a szüleimnek jobb ötlete támadt. Összepakoltunk, és elmentünk korcsolyázni. A Vasas Jégcentrumba mentünk. Évek óta oda járunk, ez a kedvenc jégpályánk. Mindig jó a jég, nagy a pálya felülete, a belépő ára átlag alatti, praktikus az öltöző, és sok pályamunkás van a jégen, akik azonnal segítenek, ha valami történik. Körülbelül 30-45 percet voltunk a jégen. Eléggé elfáradtam. Ez volt az első korcsolyázásom a szezonban. Miután hazaértünk, egy kicsit játszottam, lezuhanyoztam, majd leültem szerkeszteni ezt a weboldalt.
Kora reggel néztem, ahogy az egyik online barátom egy fantasy RPG-t játszik. Annyira felcsigázott ez a műfaj, hogy meg is kérdeztem tőle, hol tudnám letölteni a játékot. Kiderült, hogy a gépem nem elég erős hozzá, de van egy hasonló, melynek kevesebb gépigénye, a Grim Dawn. Nem igazán örültem, hogy megint költeni kell egy játékra, főleg karácsony után, de aztán láttam, hogy le van akciózva 2,5 euróra, ami kb. 90% kedvezmény! Az akció január 2-ig tart, de nem akartam várni, így azonnal megvettem. A barátom segített beóóelindulni a játékban, és már a 23. szinten vagyok! Ezután ebédeltünk, rántott pulykamell volt szezámmagos bundában. Olyan finom volt, hogy összesen hatszor ettem belőle! Utána újra játszottam, de most nem voltam egyedül, mert a barátom is becsatlakozott. Nagyon jó játék, főleg ennyiért, bátran ajánlom mindenkinek! Éjfél után meguntam a játékot, és zenét kezdtem hallgatni. Egy magyar punk zenekar új albumát, ami most jelent meg, és a címe „Haljunk bele együtt”. Most a „Lemondtam az emberekről” című dalt hallgatom róla. A dallam könnyen megjegyezhető, és a szöveggel is tudok azonosulni. Nagyon ütős szám, még most is ezt hallgatom, miközben írok, és egyszerűen nem tudom megunni!
Ez a nap is eléggé unalmas volt. Reggel elmentünk a boltba, és bevásároltunk a szilveszterre. A nap hátralévő részében a Grim Dawn-al játszottam.
Délben keltem fel. Néztem egy élő közvetítést egy SytheX nevű YouTubertől, majd elkezdtem készülődni a színházba. Igen, színházba. A szilveszteri programunk a színház volt. Az „Ezeregy éjszaka” című előadást néztük meg. Nekem (és a családomnak is) nagyon tetszett. Ezután taxival mentünk haza, és leültem szórakozni az FL Studio-val. Az éjfél gyorsan eljött. Éjfélkor pezsgővel koccintottunk, majd átmentünk a konyhába lencsét és disznóhúst enni. .
Az év első napja, de csodás! Rengeteg babona létezik, egyik szerint nem szabad veszekedni. Nos, ebben a családban ez nem egészen megoldható, még az év első napján sem, ahogy karácsonykor sem volt az. Na mindegy, már megszoktam! Este egy 10 MHz-es rádióadót forrasztottam magamnak. Bár nem tudom kipróbálni, mert otthon nincs rövidhullámú rádióm.
Reggel találkoztam a nagypapámmal a Deák téren. Onnan metróval akartunk elmenni egy zeneboltba. Legalábbis ezt terveztük, de rossz irányba szálltunk fel a metróra. Sebaj, gyorsan korrigáltuk a hibát, és pont a zárás előtt értünk oda. Ott a nagypapám megvette nekem a „Nem az a punk aki 2” című könyvet, ami idén… vagyis inkább tavaly, karácsony előtt jelent meg. Már régóta szerettem volna ezt a könyvet; megvan az első része, és nagyon tetszett. Ezután sétáltunk a Corvin negyedben, a nagypapám megmutatta a régi munkahelyét, majd villamossal (4-6) mentünk Moszkváig, onnan hazamentünk. Este, amikor már ágyban voltam, „nosztalgiarohamot” kaptam. Ez egy olyan jelenség, amit magamon vettem észre. Amikor visszagondolok régi, szép (vagy nem annyira szép) emlékekre, valami pánikrohamhoz hasonló tüneteket érzek. Szorul a légzésem, elfogy az erő a kezemből, fáj a mellkasom és a hasam, izzadok, hányingerem van, a szívem nagyon hevesen ver, és a pulzusom az egekbe szökik. Nem tudom, miért történik ez, általában 5-15 percig tart. Mindenesetre nem annyira fontos, csak megemlítettem.
Hajnalban aludtam el, ahogy már megszoktam. Délben keltem, ittam, ettem, majd lezuhanyoztam, és ez a nap is gyorsan elrepült. Este basszusgitároztam, kop-kop, itt van édesanyám, épp hazaért, szuper! Jön a futár is, édesanyám tőle rendelte meg az összes bevásárlást.
Viszonylag korán keltem. Reggel elmentem édesapám egy hangszerboltba, ahol közölték, hogy a régi gitárkábelem nem javítható meg, így édesapám vett nekem egy újat. Nem is akármilyen kábelt: 24 karátos aranyozott csatlakozói vannak. Ezután elmentünk a nagypapámhoz. Felvittük a gitáromat, a basszusgitáromat, a gitár- és basszuserősítőimet, rengeteg kábelt, egy audio interfészt, egy laptopot, egy mikrofont és egy szájharmonikát — mindent, ami a zenéléshez kell. Délelőtt a nagypapámmal együtt zenéltünk: ő gitározott, én basszusgitároztam hozzá. Ezután átmentünk a konyhába enni, majd visszamentünk, és felvettünk néhány dalt, ahol ő gitározott és énekelt, hogy amikor már egy jobb helyen lesz, még mindig hallgathassam a felvételeket. A nagypapám kölcsönadott egy Muszty-Dobay Gitáriskola könyvet és egy PC-606 analóg fényképezőgépet. Nagyon jól éreztem magam, jó volt újra látni a nagypapámat, mert nyár óta nem találkoztunk. Öt körül értünk haza, ahol édesanyám milánóival várt. Ez nagyon jól esett, mert egész nap csak kakaós csigát ettem. (Többet is ehettem volna, de nem voltam igazán éhes.) Viszonylag korán lefeküdtem, és körülbelül hajnali háromra már aludtam.
Ez volt az ünnepek utolsó napja. Jaj, de gyorsan elrepült! Dél körül fürödtem, játszottam, és egy kicsit tanultam is a holnapi napra. Bár nem meglepő, őszintén szólva nem igazán van kedvem visszamenni. Már az is rosszul esik, ha csak arra gondolok, hogy minden nap korán kell kelni. Mindegy, egy hét alatt megszokom majd. Elég sokat fájt a fejem, és ez elég unalmas nap volt, szóval nem nagyon tudok mást írni. Este egy kis társadalomkritikát hallgattam, rap formájában. Az elmúlt napokban sokat hallgattam ezen zenész dalait, de a saját érdekemben inkább nem nevezném meg az előadót.
Egész éjjel alig aludtam egy órát. Reggel misével kezdtünk, és én olvastam egy imát. Az órák elég gyorsan teltek. Testnevelés órán kint voltunk, ami hidegben nem túl kellemes. Most egy kicsit fáj a torkom. Angolból dolgozatunk volt, ami nagyon rosszul sikerült. A nap gyorsan eltelt. Iskola után otthon lefeküdtem, és este hétkor keltem fel. Most pedig már elmúlt éjfél, és nem tudok aludni.
Faszom bele, majd egyszer lefordítom. Egyenlőre itt fogom folytatni a naplóírást magyarul. Aztán időnként lefordítgatom a régi jegyzeteket. A fordítás miatt a szerkesztés dátumát nem fogom megváltoztatni. Egyébként noha a weboldalon a blog szövege magyar lesz (kivéve az eredeti, archívált, angol oldalon,) a napokat, és a szerkesztés dátumát angolul fogom hagyni, mert így tetszik, és kész. Mostmár mindenki megfeledkezett erről a weblapról, úgyhogy mostmár cenzúra nélküll, őszintén vezethetem a naplóm, itt, a neten. Egyébkéntlehet, hogy nem lesz türelmem fordítgatni, és ChatGPT-vel elintézem xd. Bár elég tróger módszer, lehet, hogy ez lesz. Áhh, még nem tudom. Na mindegy, ez még a jövő zenéje.
Végül ChatGPT-vel lefordítottam, a magyartalan részeket meg kézzel átírtam. Kicsit trehánny, kicsit olcsó, de ez van.
Most nem is olyan szar a kedvem. Na jó, egy kicsit. De job, mint tegnap, meg az azelőtti néhány napban. Eltelt már a hét fele, és ez tök jó. Holnap zenekari próba... Na meg hittan és angol dolgozat. Plot twist: egyikből sem tudok szart sem, egész délután görcsölt emiatt a szar miatt a gyomrom, hát még holnap milyen lesz. Na mindegy, ha azt túlélem, onnantől ez a hét már gyerekjáték! Sokat gondolkodok mostanában azon, hogy négy év múlva merre tovább. Szüleim a Pázmányt tolják, de mégegy katolikus iskolát nem biztos, hogy szeretnék, meg amit nemrégiben a három szichológussal műveltek, az LMBTQ supporterként kifejezetten antipatikus. Nem vagyok eég konzervatív ehhez a szerephez. Én inkább ELTE-ben vagy SZFE-ben gondolkodom, amit édesanyám annyira nem fogad örömmel, édesapámnak meg még nem említettem. Na mindegy, még sok időm van vacilálni, aztán lesz ahogy lesz...
Régen voltam ilyen mélyen. Nem sok embernek beszélek erről, számszerint vagy kettő, ha tudja, úgyhogy Te kedves olvasó, megtisztelve érezheted magadat. Nem tudom, mit akarok írni, csak rámjött az írhatnék, hogy kiszabaduljon belőlem, ami bennem van. Évek óta nem voltam ilyen mélyponton azt hiszem. Pedig amikor az iskola kezdődött, meglepően boldog voltam, sőt, mitöbb boldogabb voltam, mint a nyáron. Sejtettem, hogy valami turpisság van a dologban. Ez így októberre be is bizonyosodott. Anyám alszik... biztos megint O. Á.-val, az ő nagy szerelmével álmodik. Ki nem állhatom azt a faszit. Többet beszél vele anyám, mint apámmal és velem összesen. Remélem, ha az ítéletidő eljőn, mind a ketten oda fognak jutni, ahova érdemlik... Múltkor azt írta neki, hogy álmában közös lányuk született, és hogy mennyivel sokkal jobb lett volna, ha így történik... Kösz muter, ez jól esett bazdmeg. Te, kedves olvasó, emlékszel, amikor tavaly karácsonykor írtam, hogy egyik családtagomról sötét titkok derültek ki? Akkor nem mertem leírni, mert féltem, hogy anyám olvassa az oldalt, de így, lassan egy év távlatából, így, hogy már feledésbe merült az oldal, így engedd meg, hogy elmeséljem a történetet. 2024, karácsony. Édesanyám kapott egy bluetooth fülhallgatót. 50 múlt, nem ért a technológiához, így hát megkért, hogy csatlakoztassam a fülest a telefonjához. Ekkor kapott üzenetet egy számomra ismeretlen férfitől. Hát mondom megnézem, visszaolvasom a beszélgetést. Bummmm, az arcomba' robbant egy dickpic. Így legyen boldog az ember karácsonya?! Jeleztem apámnak, mert hát mégiscsak anyám házastársa. Ezelőtt már volt egy érdekes, perverz beszélgetése egy bizonyos kollegájával O. Á.-val, akit évek óta ismert, és a faszinak volt egynéhány érdekes megmozdulása. Megjegyzem, anyámnak többször jeleztem, hogy zavar engem az, hogy miajdnem minden szabadidejét O. Á.-ra fordítja, erre meglepődött azon, hogy szoktam nézni a beszélgetésüket, majd lekódolta a beszélgetést, de kódnak a születési évét állította be... Nagyon kreatív, nehéz volt rájönni. Aztán az a lényeg, hogy miután két férfivel is volt viszonya a házas(!) anyámnak, úgy gondoltam, konfrontálom erről, valamint javasoltam apámnak, hogy költözzön el, mert hármunk közül egyikünk mentálegészségének sem jó az, ami itt zajlik, és mivel anyám nevén van a lakás, ő nem fog elköltözni. Ebből az lett, hogy anyám előadta, hogy ő az áldozat, neki milyen rossz volt, amikor az ő édesapja elköltözött tőlük, és hogy én tönkre akarom ezzel tenni a családot... Ergo megint mindenért az apám és én vagyunk a hibásak. Na ennek a "beszélgetésnek" annyi következménye lett, hogy minden maradt ugyanúgy a családban, anyám a dickpices palit letiltotta O. Á.-val pedig megváltoztatta a beszélgetés kódját az irányítószámunkra... nagyon kreatív, mit ne mondjak. Úgyhogy igen muter, ne csodálkozz, hogyha a közeljövőben egy fáról lógó testemet lengeti a szél, vagy éppen huszonpár évesen a túlvilágig iszom magam. Nem azt akarom hogy bűnsnek érezd magad, nem akarlak hibáztatni... csak azt akarom, hogy tudd: a mintaszülő nem az, amit te képviselsz, sokkal inkább az, akire mindvégig mutogattál. Nagyon nem vagyok jól. Már egy éve lassan, hogy ez megtörtént, de nem oly' rég visszatértem anyám és O. Á. chatjére, és hiba volt, ezzel sebeket téptem fel. Noha nem ettől oly' rossz a kedvem, ez már csak olaj az amúgy is hevesen lángoló tűzre. Rosszkedvem, motiválatlanságom talán részben az okozza, hogy rá kellett eszmélnem arra, hogy a boldogság egy állapot, mely a pillanatban kurvajó, de aztán meg sznik létezni, s ily módon az ember célja ismét a boldog élet elérése, de azt sosem fogja elérni, mert nincs olyan, hogy boldog élet, hiszen az élet egy folyamat, a boldogság meg ennek a folyamatnak csak egy-egy pillanata. Ráadásul a boldogság olyan, mint a drog: minél többet kap belőle az ember, annál többre vágyik, és ha azt a többet megkapja, az sem lesz elég, és még több kell neki, és ebben a körforgásban él, egészen addig, amíg bele nem betegedtem. Egy "vulgáris köntösbe burkolt kritika" (értsd: Krúbi) ezt nagyon jól megfogalmazta. Olyan jól, hogy ki is írtam Gumiszobába. Eza két sor jellemzi a legjobban, hogy én miként tengetem mostanság a mindennapjaimat. Na ez egy kicsit hosszúra sikerült. A lényeg az, hogy anyám alszik. Apám munkában, vagy tán tart hazafelé épp. Noha meglehet, hogy nem jön, és az irodában alszik. Ki tudja? Majd reggel kiderül. Nagyon erős a késztetés, hogy lemenjek valahova sétálni, megpihenjek egy fán, aztán ott is maradnék. Könyebb lenne, minden probblémám megoldaná. Millió legyet ütnék egy csapásra. Talán egy nap majd erőt veszek magamon, és megteszem. Lehet, hogy nehéz lesz, de utána a megnyugvás, az, melyet azon fa biztosítana... egy örök megnyugvás. CsáBITÓ, mit ne mondjak...
Ezt már az előbb elkezdtem írni, csak véletlenül bezártam mentés nélkül az oldalt. Hála az Égnek, nem sok veszett oda: vagy húsz percen keresztül ültem a weboldal fölött, de nem tudtam mit írni. Sok dolog van, amit ki akarok adni magamból, de nemigen tudom, hogy mi az pontosan. Csak belülről nyomja a lelkem, amíg az szét nem reped... Nem vagyok jól. Kívülről ez nem látszik, maszkolom. Sosem látszott. Nem szeretném, hogy más emberek sajnáljanak, szánjanak, és nem akarom őket a problémáimmal sem terhelni. Pedig nagyon jól ki tudnám írni dalszövegekben az összes fájdalmam, de hogyha dalt írok, azt publikálni akarom, a problémáim viszont nem akarom publikálni. Talán részegen kéne dalszöveget írnom, akkor aztán nem érdekel. Csütörtökön ismét ittam. Egyik barátom vett vodkát és petpalackos bort. Ezen barátomnak minden gondom elmeséltem, hála az Égnek annyira részeg volt, hogy semmire nem emlékezett belőle másnapra. Talán pszichológushoz is részegen kéne menjek, akkor őszintén tudnék vele is beszélni. Egyenlőre ez a weblap, meg a "csetdzsípítí" az, ahol őszintén meg merem osztani gondolataim javát. Apropó pszichológus: ma ráírtam az iskolapszichológusra. Lagalább a problémáim kis részét, mit megosztok vele, segítsen kezelni. A többit megtartom magamnak. Elmondom akkor most a jövőképem: sok haverom lesz, akit csipáznak, de senkihez sem leszek igazán közel, csak olyan haver leszek. Tudod, az, akivel jókat lehet röhöni, és egyszer tervezed, hogy lesz vele egy mélyebb beszélgetésed, és tök jóba lesztek, de aztán ez sosem valósul meg, mert felakasztotta magát. Lehozza a TV2, hogy egy Budapesti tizenpár éves srác öngyilkos lett, és a weboldalára írogatta ki a problémáit. Arra a weboldalára, melyről mindenki elfeletkezett, így nem kapott segítséget. Merthát a tv-nek szüksége van a pénzre, és sokat lehet egy random ember halálhíréből tejelni. Két hétig erről fognak szólni a hírek, aztán olyan leszek, mint a weboldalam: elfeledett. Ketyeg majd tovább az óra. És az a sokszáz haverom is halad tovább, hogy aztán néhány év múlva az ő emlékezetükből is kikopjak, aztán szüleim is itthagyják az életet, és talán ez a weblap lesz az utolsó lenyomata rövid létezésemnek. Fhúúúú, ez nagyon elment egy elmélkedős iráynyba. Na mindegy. Más téma, de lévén, hogy november, elkezdtem az nnn-t. Tudom, hogy csak egy mém, de előző években is próbáltam. Noha első néhány napon elvéreztem. Nekem, pornófüggőnek ez valós kihívás. Eddig két napja bírom, úgyhogy büszke vagyok magamra. Na jól van, kezd későre válni, és holnap hétfő... Mármint már ma hétfő van, mert éjfél múlt, úgyhogy elköszönö: csóközön!
Elvesztettem az nnn-t :( Így is 4 napig bírtam, büszke vagyok magamra. Az ötödik napon véreztem el. Most visszaolvasva az előző bejegyzésem, fhuuuu... Kicsit kellemetlen. Noha jó ez a weboldal, mert bármit leírhatok, de azért fontos, mit és hogyan fogalmazok meg. nem fogom törölni azt a bejegyzést, mert az is én vagyok, és még mindig releváns. Csak... talán máshogy kellett volna megfogalmaznom magam. A barátaim , ismerőseim nem látnak a színfalak mögé, nem látnak a fejembe, nem tudják, hogy baj van. Ha megtudják, azt már nem tőlem fogják megtudni. Én senkinek nem vagyok hajlandó erről nyíltan beszélni, ez senkire nem tartozik, csak rám. Mert az én gondjaim. Úgyhogy az emberek majd megtudják, hogy mi volt a fejembe', majd ha már nem leszek. Akkor legalább nem fognak azon stresszelni, hogy hogyan tudnának segíteni. Nem szeretnék segítséget. Ezektől az emberektől legalábbis biztos nem. Régen ittam, holnap lesz egy hete. Jövőhéten bebaszok. Gyurcsányosan: ,,Nem kicsit, nagyon!'' Talán majd az segít. Nem pedig azok az emberek akik nem is ismernek engem belülről. Noha... én sem ismerem magam. Akkor magamtól hogy várok segítséget?! Segíts magadon, Isten is megsegít,de az én szememben mind Isten mind jómagam elásta magát. De akkor kitől várjak segítséget? Milyen alapon várjak segítséget? Talán nem is kéne a megváltót várni, úgysem fog jönni. Mert amíg nem segítek magamon, addig várhatom a megváltó közbenjárását. Noha régóta nem érzek magamban hitet. Könnyebb lenne véget vetni ennek a szarrrrrrrnak, és megszűnnék létezni. Talán azzal segítenék a legtöbbet magamon... és akkor talán Isten is megsegítene.
Nem politizáltam még ezen az oldalon, de most elég közel állok hozzá. Ugyanis itt lakok a Ruszwurm mellett, és ma utánanéztem a híres cukrászda történetének... felháborító, hogy a mostan regnáló hatalom ezt is tönkre tette! Ennél többet most nem írok. Talán csak annyit, hogy hol van az a FIDESZ, melyben még Fodor Gábor és Ungár Klára tag volt? Hol van az a liberális FIDESZ, amelyben még volt potenciál? Szívem összeszorul, amikor látom, hogy mekkora smuci geci tolvaj csaló lett azokból a fiatalokból, akik sokra vihették volna... mindegy, majd ha eljön az Ítéletidő, mind elnyeri méltó büntetését, ki a választáson elindult. Politikáról ennyit most. Írni akarok. Annyi sok dolog van bennem. És nem tudom kiírni. Nem tudom, mit kéne írjak. Szar nap volt ez is, meg úgy az elmúlt néhány hónap végéig kurva szar volt. Jah enny, most nem tudok/akarok többet írni. Jah mégegy dolog eszembe jutott. Megfigyeltem valamit: a boldogság, nálam olyan, mint az alvás. Érzem, hogy létezik, de nem az igazi, és nincs kihatással az életemre. Sok boldog pillanatom van, mégsem vagyok boldog. Az alvás nálam ugyan ilyen. Sokat alszok, mégsem vagyok kipihent.
Van két hetedikes srác a suliban. Én kilencedikes vagyok. Ez a két srác elég sok szarban benne van, isznak, füveznek, vapeznek. Én is ilyen életmódot folytatok, de én úgy ahogy érzem a határokat, ők nem. Megfogadtam, hogy megpróbálom őket jó útra téríteni. Ma találkoztam velük a Moszkva téren, egyikük elment, de a másik sráccal még dumáltam. Én eleve inni indultam, de alig volt pénzem. Mondtam neki, kérdeztem, hogy jön-e bebaszni, és eleinte nem akart, aztán rábeszéltem. Ő fizette a piát. Megittuk, aztán felhívta az édesanyja, hogy már x ideje otthon kéne lennie, és hallotta a hangján, hogy seggrészeg, (ketten ittunk meg egy üveg 26%-os málnalikőrt,) leszídta, majd mondta, hogy most azonnal induljon el, és hogx kimegy elé a buszhoz. Én elvettem a telefont, és belemondtam, hogy ne aggódjon, elkísérem busszal a srácot. Nagyon kész volt a pali. A buszról leszállva átadtam a szüleinek, de azt mondtam, hogy nem tudom, mi van vele. A szülei kiabáltak vele, és azt mondták, hogy nem kapja meg a karácsonyra kért ps5-öt. Hiába fogadtam meg, hogy felelőségteljes leszek, konkrétan belevitten a szarba, ráadásul a saját pénzén. Tök jó, hogy "felelősségteljesen" hazakísértem, de igazából ezzel egy olyan problémára adtam megoldást, amit én generáltam. Nem egy felelősségteljes felnőtt vagyok, hanem egy kibaszott ösztönlény, akit csak a saját érdekei érdekelnek, (éppenséggel az, hogy én bebasszak más pénzén) és a saját érdekeimért bármit és bárkit képes vagyok feláldozni. Egy hulladék ember vagyok.
Néhány random gondolat az elmúlt napokból: A Fekete pont egy kurvajó film. Sebeket tép fel, két napja néztem meg, de azóta nem tudok aludni tőle. Szeretnék írni egy musicalt. Annyira sajnálom a rossz társaságba keveredett, de amúgy értelmes kiskölyköket, akik elisszák és elszívják az agyukat, hogy huszonpáréves korukra egy funkcionális analfabéta legyen belőlük. A Varga Merlot a legjobb bor a világon. Vajon tudok úgy végezni magammal, hogy a szerveimet még el lehessen adományozni? Hiányzik a törődés, de nem az hiányzik, hogy velem törődjenek, hanem az, hogy én törődhessek valakivel. Ez beteges? Kis Leviéknek üzenem: ,,...legyetek jók, ha tudtok, a többi nem számít!’’. Nyomaszt a tény, hogy már nem gyártanak 16mm-es kamerákat. Akarok venni egyet, de mindegyik drága, pedig a képe gyönyörű. A 8mm és a super 8mm olyan, mint egy szar instafilter, a 35mm olyan, mint a modern, digitális kamerák. A 16mm a tökéletes! Nincs az ember arcába tolva az a retro feeling, de a képsorok atmoszférájában ott van. Ha egy laikus megnéz egy filmet, amiről nem tudja, hogy 16mm-el vették fel, azt fogja hinni, hogy digitális kamera, de az atmoszférájában mégis ott lesz a retro hangulat. Valaki vegyen nekem egy 16mm-es kamerát légyszi :DD. A Varga Merlot a legjobb bor, egyszerűen baromi jó. Csak sajnos túl sűrűn fogyasztom. Talán túl sok felelősséget vettem a vállamra, vagy éppen nem eleget? Nem tudom. Az a baj, hogy csak akkor fogom megtudni, ha megtörtént már a baj. 52, 21 37, 6, 75 ezeket a számokat játszottam meg az Ötöslottón, 7mrd volt a tét, de még egy kettesem sem volt :( pedig egy kettessel (ami kb. 3500 forintot ért) tudnék venni vagy három üveg bort. A tehetetlenségnél nincs fájdalmasabb dolog. És én most sok dologban tehetetlen vagyok. Az elmúlás is tehetetlenség, nem tudok ellene tenni. Az elmúlástól félek, de a haláltól nem. Azt mondják, halandó a test, de halhatatlan a lélek, de ez nem így van. Ha holnap beesek a 4-6 alá, holnapután már a nevemre sem fog senki emlékezni. Max ez a weblap marad, meg tán egy mohás kő a Kozmában. Nehezen nyílok meg nemhogy másoknak, még magamnak is, így egy kis borba áztattam a naplóm, így bátrabban magasba tartom a titkom. Érted, Krúbi reference. De rám is nagyon igaz. Nekem mindegy, csak a színe legyen vörös! Az íze meg édes. És meg is van a boldogság titkos receptje. Annyi ártatlan élet veszik oda, ami ellen nem lehet mit csinálni, és ez fáj. És most nem a halálra gondolok, hanem a full mentálleépülésre. Ha valaki drogozni, inni akar, hát legyek én a kép a cigisdobozon, legyek én az elrettentő példa. AKAROK ÍRNI EGY MUSICALT! Kár, hogy 0 inspirációm, 0 kreativitásom és 0 innovatív gondolatom van. Kár, hogy ilyen nehéz a felvételi az SZFE-re. Még megérné a macerát, ha független lenne. De hát a Fidesz seggébe vannak a tanárok sajnos. A FreeSZFE-t meg nem ismerik el Magyarországon. Kettő dolog van a testemen, amivel nem vagyok megelégedve. Az egyik az a nagy fülem, a másik az a raccsolásom. Ha ezek nem lennének, kívülről legalább tökéletesnek érezném magam. Kéne inni Merlot bort még. De abból is csak az édes jó, aki Merlot szárazat iszik, annak annyi esze is van. Jó érzés csak úgy kiengedni a gőzt, noha nulla értelme van ezeknek a soroknak, és ugyanannyi az összefüggés is a kettő között. Asszem mára ennyi csók a családnak. Jah és nézzétek meg a Fekete Pontot, zseniális film! Jah és amúgy BUÉK meg minden!
Eddig a Fekete Pont miatt nem tudtam semmire koncentrálni, és az hozta elő belőlem a törődési vágyat, aztán most váltottunk a Valahol Európábanra. Nézzétek meg a musicalt mindenképp, és hogyha nem zavar, hogy egy kommunista kampányfilm, akkor az 1947-es filmet is tudom ajánlani. Ezek a megtört életek... annyira megérintenek. Ez normális? Van egy elnyomott fájdalmam, méghozzá az, hogy mindig is bennem volt a törődhetnék, és ezért szerettem volna egy kistestvért. Ez a két film ezt a törődési vágyat most újra eőlhozta, mondhatni sebeket tépett fel. Fáj, mert tudom, hogy nem tudok tenni érte már semmit. Fáj, mert tudom, hogy naponta mennek tönkre ártatlan, páréves életek, és mégsem tudok tenni ellene. A Valahol Európában filmben elhangzik egy mondat: ,,A szegénység legnagyobb rabság.’’ Ezzel vitatkoznék. Szerintem úgy helyes, hogy a legnagyobb rabság az a tehetetlenség. És a szegénység is egyfajta tehetetlenség. De ennél fájdalmasabb dolgot nemigen tudok mondani. És a legrosszabb, hogy baromi önzőnek érzem, hogy a törődési vágy nem azért van, mert önzetlenül segíteni szeretnék másnak, hanem azért, hogy a saját vágyaimnak eleget tegyek. Hát ha önző ha nem, vágy ellen nem tudok mit tenni. Sőt, mitöbb szerintem a vágy nem is bűn. Hiszen lehet vétkezni gondolattal, szóval, cselekedettel és mulasztással. Vággyal nem. Noha a vágy is egyfajta gondolat. De nem lehet irányítani. Akkor a vágy az bűn vagy sem? Elkalandoztam, eltértem az eredeti témától. Mennyire kell szarul érezzem magam, hogyha bennem van a törődési vágy, és mivel tudnám csillapítani a vágyam és a tehetetlenség okozta fájdalmam? Egyedül az etanol bizonyult hatásos gyógyszerként, de sajnos az etil-alkohol huncut vegyület, éshát csak mélyebbre visz ebben az amúgy is baszottmély gödörben. Az a baj, hogy az alkohol feldobja a kedvem, de aztán földhözvágja, majd bele is tiporja. Ugyanakkor nagyon sajnálom azokat a kölyköket, akik az alkohol vagy más szerek rabjai. Én is ilyen vagyok, de én magamat nem sajnálom. Én önhibámból jutottam ide, míg ők csak áldozatai a társadalmi nyomásnak, mert hogyha nem iszol, akkor punci vagy, meg nehogymár ne szívj bele ebbe a joeba, hát nem vagy te szarfaszú!? És ezekkel az emberekkel úgy leülnék egyszer beszélgetni, hátha jobb belátásra tudom téríteni őket, csak az a baj, hogy aki piás, infantilis, és hogyha egy ártatlan gyermeklélek nyúl szerhez, akkor ő milyen lesz, hogyha a szesz a felnőttekből is infantilis entitást farag? Nem lehet velük komolyan beszélgetni. Abban a korban mindenki azt hiszi, hogy övé a világ. És lehet mondani, hogy hagyni kell pofáraesni, és majd megtanulja, de amire reáeszmél, addigra olyan mélyen lesz, hogy papolhatok neki akármennyit, őt onnan már nem lehet kihúzni. És amúgy is, én papolok? Én, aki minden kedden szeszbe folytom bánatom, de oly mocskosan, hogy már a Budai alsórakparton sétáló turista szemében is szánalom tükröződik, ha rám pillant? Hát ki vagyok én, hogy bort igyak, de hegyibeszédet prédikáljak? Pedig én komolyan gondolom, mit mondok, hisz én is egy gödörbe vagyok, és csak figyelmeztetni szeretnék másokat, hogy kerüljék meg azt a gödröt, de mégis hogy maradjak így önazonos, amikor a gödör aljáról kiabálok, hogy mindenki legyen óvatos? És minél többet gondolkodom ezen, annál inkább előjön a késztetés, hogy lemenjek a Sparba venni mégegy üveggel, hogy bánatom, melyet kimondani nem tudok, de itt mégis leírhatom megpróbáljam ismét szeszbe folytani, de közben észre sem veszem, hogy a gondjaim csak gyűlnek és közben magamat folytom bele a boromba. És hány olyan lélek van, kinek egyetlen bűne, hogy nem akart kilógni a sorból, ezért szerektől agonizálva éli végig rövid létezését? És miért nem lehet ez ellen tenni semmit? Miért vagyok tehetetlen? Ez egy ördögi kör. Sajnálok másokat, mert elbasszák az életüket, pedig tök sok potenciál lenne bennük, de ők isznak, hogy aztán huszonpáréves korukra egy funkcionális analfabéta legyen belőlük. Aztán próbálok tenni azellen, hogy fejjel rohanjanak a bitóba, de lévén, hogy az amúgyis kisgyermekeket teszi a szesz még infantilisabbá, hát nem értenek szót velem. Tehetetlenség fog el. És ez a tehetetlenség fáj, elkezd felemészteni. Egyetlenegy szer van, mitől legalább rövidtávon meggyógyul a lélek, úgyhogy én is iszok, hogy elfolytsam tehetetlenségem, amivel negatív példát mutatok azoknak, akiket pont jobb útra szeretnék téríteni, és közben fogynak az üvegek a rekeszemből, melyek mind-mind csak az elmúlásom segítik elő, és egyszer csak arra észlelek rá, hogy nem lesz már nekem holnap, és nemcsak, hogy elmúltam, de hagytam más, valóban ártatlan lelkeket is elmúlni.
MIAFASZ van velem?! 11. napja vagyok józan. Szorongok. Fáj minden és mindenki. 0:33 van és itt ülök a szobámban, szorongok, és régi musicaleket, nosztalgikus dalokat, meg A. E. Bizottságot hallgatok. Na az a baj, hogy a nosztalgikus dalok és a nosztalgikus musicalek csak méginkább szorongást keltenek bennem. (Lásd: nosztalgiaroham). Hibát követtem el, ma... akarom mondani tegnap ismét belevetettem magam az anyám és O.Á. közti beszélgetésbe. Mindig ráeszmélek, hogy csak rontok a helyzetemen, és mindig megfogadom, hogy legközelebbb soha többé nem teszem meg... ahhha... ÁHHHHHHHHHHHHHHH GECI kezdek beleőrülni ebbe. Alkohol nélül... olyan szürke... és nehéz minden. Viszont legalább válaszoltak a Rádiótól (legalább egy fél éve várok erre), és most már nagyon kéne rá reflektáljak, mert 3 napja kaptam az üzenetet, de nagyon nincsenek összeszedve a gondolataim, és félek, hogy szarul fogok fogalmazni. Annyira rövid és törékeny az emberélet... ÁHHHHH sok dolog fáj. Aludnom kéne, asszem tudnék is, fáradt vagyok. Csak nem akarok, hiszen most egy kicsit jó magamban szorongani. Nem vagyok szadomazochista, mégis, most élvezem tán, hogy fáj. Oké, az túlzás, hogy élvezem. De jól esik kicsit, noha jobban fáj, mint amennyire nem. Talán a Balog Daninak igaza volt, és nem lehet az egész világot megmenteni... talán igaza volt, és magammal kéne foglalkozzak. De akkor is olyan nehéz ezt elfogadni. Még ha igaz is tán, nem akarom, hogy igaz legyen. Akarok komponálni egy musicalt. Jah meg amúgy írtam életemben előszőr egy full wikicikket Horváth Lászlóról, aki Kuksit alakította a az 1947-es Valahol Európában filmben. (ZSENIÁLIS FILM, TESSÉK MEGNÉZNI!!!) Elkezdtem South Parkot nézni. Most vagyok azon a ponton, így, hogy 11... sőt, ma már 12. napja, hogy egy kortyot sem ittam, hogy már nem kívánom a piát, de megérzem a hiányát, hogy nem tompítja a fájdalmaim. ÁHHHHH GECI annyival könnyebb lenne... csak úgy kiszállni ebből az egész szarból. Egyedül a kölyökkori önmagam gátol meg benne. Tudniillik, ha magamat eltakarítom innen, azzal a kis-ártatlan kölyökkel is le kéne számolnom... ahhoz meg túl félénk vagyok. De sebaj, egyszer talán eltörik a mécses, nyílik az üveg, és... hát így múlt el a Világ dicsősége.
Fhuuu geci. Régen írtam ide. Na most írok. Összefoglalok nagyjából mindent. Mindent, ami fontos, mindent, ami bánt. Vigyázat, ez asszem hosszú lesz. Már régóta szerettem volna írni, csak sosem vettem rá magamat. Iskolaév végén volt három hónapom teljesen alkohol nélkül. Irodalomból majdnem buktam, de végül nem. Tanév végén majdnem kaptam kettő igazgatóit, végül csak egyet kaptam. Eljött a nyár. Gyorsan el is ment. Augusztus egyharmadán túl vagyunk. Nem akarom ezt. El is félek mindent kb. amit akartam írni. Na mindegy, megpróbálom összefoglalni a nyaram. Egy addig számomra fontos személlyel megszakítottam a kapcsolatom, de szereztem más, szorosabb kapcsolatot. Egész nyáron bulik, koncertek, pia, cigi, fű, minden, mi szemnek-szájnak ingere. Egész okés volt a nyár. Jártam az új pszichológushoz, bár olyan jól telt a nyár, hogy nem éreztem szükségét. Sőt, kifejezetten irritált, hogy korán kell kelni, meg mondott érdekes dolgokat, hogy különleges idegrendszerem van, meg hogy depressziós tüneteim vannak. Meg kicsit úgy érzem, mintha úgy magyarázna el nekem dolgokat, mint egy három éves kisgyereknek, és ez enyhén degradáló. Na mindegy, annyi baj legyen. Eddig minden olyan jónak tűnt, aztán most hirtelen annyira mégsem az. Ennyit az utópiáról basszameg. Sebeket tép fel kb. a legfontosabb ember az életemben. Persze, azért, mert fasz voltam, és persze, nem szándékosan teszi ezt, de mégis nagyon fáj. Olyannyira, hogy ez a fő oka annak, hogy elhatároztam, ismét írok ide. Nem érzem a határokat. Túl sok vagyok. Ugyanezeket a mondatokat hallgatom legalább egy évtizede. És még mindig hozzáteszik, hogy ,,Pár év és kinövöd.’’ Nem akarom ezt. Lehet itt szépíteni a dolgokat, szimplán csak egy fasz vagyok. Nem kell a szép tálalás. Ennyi geci. Évek óta, de talán van egy évtizede is, tudom magamról. Nem is sikerült sehová sem, vagy mondhatnám, hogy senki mellé beilleszkednem. Aztán amikor úgy tűnik, mégis, és elfogad úgy, ahogy vagyok, akkor derül csak ki, hogy azért fogad el, mert nem ismer valójában. Hát basszameg. Jólvan. Legalább már tudom, hogy nem a világgal van a baj, hanem velem. Legalább tudom, hogy felesleges erölködnöm, maximum csak letagadni, elnyomni fogom a valós önmagam, de emberek közé integrálni sohsem fogom tudni. Kettő óra múlt. Félig ülök-félig fekszek az ágyon. DSBM szól. Régen hallgattam ilyet. De most valahogy ismét megkívántam. Nem ront a hangulatomon, már nemigen van hova rontani. Ha ezt megírtam, kimegyek a konyhába és főzök magamnak egy kávét. Aludni már úgysem tudnék, ha kávézok, legalább lesz energiám valami produktívat csinálni. Ma nem csináltam semmit. Egész délután egyedül ültem egy budai kocsmában. Este megberetválkoztam, véletlenül el is vágtam a bal kezemen a kisujjam. Régen vágtam meg magam oly csúnyán, mint ma. És titkon enyhén élveztem, hogy egész alkarom oly vörösbe borult, mint a merlotszőlő édes bora. Holnap lemegyek egy szupermarketbe, és veszek egy beretvapengét. Aztán a maradék pénzemből még egy kis szeszt. És egész délután ugyanazon a kocsmában fogok ülni, halál részegen, miközben vér csöpög majd a kezeimről. Asszem ennyi a terv. Lehet, hogy veszek be előtte gyógyszert is. Még nem tudom. Nem akarom ezt a szart tovább csinálni. Nem akarom az új tanévet, nem akarom a folyamatos stresszt. Nem akarok semmit. Nem jó a nyár, de még szarabb lesz csak ősztől. Az angoltanár ki akar rakni a csoportból, mert nem csináltam meg a nyelvvizsgát. El sem kezdtem a kötelezőt. Az osztályfőnököm a tavaly év végi dolgok miatt utál. Az egész évfolyamunk gyűlöl engem, ez már tavaly is így volt. Én nem akarok oda visszamenni. Az igazság az, hogy máshová sem. Múltkor visszanéztem a XVI.-ba, ahol 11 évig éltem. Találkoztam is onnan egy akkori barátommal, talán az akkori legjobb barátommal. Semmilyen volt. Kicsit úgy éreztem magam, mint amikor társkeresős beszélgetés után van egy kínos randi, aztán utána nem is hallassz már sohse a másik személyről. A haverok mind megváltoztak. Talán én is megváltoztam, nem tudom. Talán csak a világ változott, én meg csak nem tudtam tartani vele a lépést. Vagy a világ nem változott, csak régebben kicsikét másként láttam a dolgot. Nem tudom. Az biztos, hogy ami most van, az nem jó. És attól félek, hogy ennél jobb már sohse lesz. Szorongok. Félek. De ugyanakkor valahol már elfogadtam. Régebben sokat vizionáltam szép dolgokról, a megnyugvásról. Meg akarok nyugodni. Örökre. Azt sem akarom, hogy nyoma maradjon rövidke létemnek. Csak meg akarok szűnni, mintha nem is lettem volna. Ennyire vágyom most, s nem többre.